Egyszer, nagyon régen egy karácsonykor Mikulás éppen hatalmas ajándékosztó körútjára készülődött, de problémák merültek fel. Négy manó segítője beteget jelentett, a segédmanók pedig nem tudtak olyan gyorsan ajándékot gyártani, mint a főállásúak.
Mikulás ekkor érezte meg igazán, hogy itt még bajok lesznek. Aztán Mikulásné váratlanul bejelentette, hogy kedves édesanyja náluk tölti az ünnepeket. Ez egy kicsit kiborította a már amúgy sem nyugodt öreget. Amikor kiment, hogy befogja rénszarvasait, rá kellett döbbennie, hogy három közülük vemhes, kettő pedig a kerítést átugorva ismeretlen helyre távozott.
Most már még nagyobbra nőtt a stressz. A szán megpakolásához kezdett, de az oldalsó merevítő eltörött, az ajándékos zsák a földre esett, tartalma pedig ripityára tört. A síráshoz közel álló Mikulás, hogy idegeit megnyugtassa, a konyhába ment egy csésze kávéra és egy kupica pálinkára.
Amikor rájött, hogy a manók eldugtak kedvenc pálinkás butykosát, csalódottságában ezer darabra törte a kávéscsészéket. Seprűért ment, hogy összesöpörje a szilánkokat, de az egerek már rég szétrágcsálták a ritkán használt házi szerszámot. Ettől aztán már totál paff lett szegény Mikulás.
Ekkor szólalt meg a csengő. Mikulás kissé totálkárosan indult ajtót nyitni, ahol egy angyalkát talált egy hatalmas karácsonyfával a kezében.
Az angyalka nevetve köszöntötte:
– Boldog karácsonyt, Mikulás! Hát nem csodálatos nap a mai? Elhoztam neked ezt a gyönyörű fát. Nézd, milyen szép! Hova állítsam?
Nos, így alakult ki az a hagyomány, hogy a karácsonyfa csúcsára mindig egy angyalkát húznak…
